A CES-en mutatták be először működés közben az LG új óratelefonját a GD 910-et.
Sajnos a végleges specifikációra még várnunk kell. Ami biztos, hogy 3G-s lesz, bluetooth-al, videóhíváshoz kamerával, érintőképernyővel, hangfelismeréssel.
Az LG ígérete szerint a hangfelismerést nem csak számok tárcsázására lehet majd használni, hanem akár, hosszabb szövegeket is diktálhatunk a kütyünek, majd elküldhetjük sms-ben, e-mailben. Hmmm…. Majd meglátjuk.
Végre egy igazán egyedi és ötletes időmérő kütyü. Ha nem lenne egyértelmű, segítek: Ahogy telnek múlnak a percek, úgy cserélgeti, illetve forgatja a robotkar az első sorban lévő számlapokat. Ha így sem világos, nézd meg a videót. Mivel szegény robi nem látja a lapokat, csak azt tudja, hogy hol kellene lenniük, könnyen átverhető a lapok összekeverésével. A nagyobb probléma az, hogy az ismétlődő ide-oda rakosgatással a legminimálisabb pozícionálási hibák is összeadódva azt eredményeznék, hogy egy idő után a lapok össze-vissza állnának, a robotkar pedig a levegőt markolászná. A pozícionálási hiba nullára redukálását a fejlesztők nagyon ötletesen, a talapzatba süllyesztett csavarokkal oldották meg. A számlapok aljába rejtett apró mágneseknek köszönhetően a lapok mindig a csavarok által kijelölt helyre kerülnek.
Az LG divatot teremtett, egyre több termékben találkozhatunk ugyanis tükrös felületű kijelzővel. A Diesel is beállt a sorba ezzel a design órával. A kijelző tökéletesen sima, csak a világító vörös ledes pixelek látszanak, az idő mellett scrollozva tudja a dátumot is mutatni, illetve bármilyen 20 karakteres üzenetet programozhatsz bele. Kétféle kivitelben kapható, mindkettő 170 $-os áron,a DZ7091 ezüst színű, a DZ7092 pedig fekete bőrszíjjal.
További Diesel ketyegők itt.:
Az elkövető persze nem Mekkmester, hanem a Design-brothers, de mégis, a végeredmény olyan csúnya, hogy az már szép. A recept egyszerű.: Végy egy kibelezett, békebeli kvarcórát, egy csini szalagkábelt rögzítőfülekkel, bütykölj rá egy USB csatit, és kész is. Ha igazán profi vagy, elem helyett használhatsz akkut is, mint a képen látható órában, a töltését pedig oldd meg az USB-n keresztül.
Sajnos csak koncepció ez a Pavel Balykin tervezte formabontó karóra. Az időt csak gombnyomásra mutatja, egyébként az interaktív, mozgásérzékelő által vezérelt virtuális homokóra-képernyővédő pereg a kijelzőn.